Dr. T. Túri Gábor: Az első századi Simon mágus, valamint a magyar mágusok és a magyar ősi kereszténység közötti összefüggés – Dolgozat –

1. Bevezetés
2. Ki volt Simon mágus?
3. A szimoniták gnosztikus szektája
4. Hippolytus
5. A magyar táltos-mágusok
6. A Szentek Arany Legendáriuma
7. Péter apostol
8. Pál apostol és a római, zsidó keresztényközösség
9. A gnosztikus mágusok és Irenaeus
10. Simon gnosztikus követői
11. Összegzés
12. Lábjegyzet és a képek jegyzéke

1. Bevezetés

Ezt az írásomat Hölderlin idézetével kezdeném, ami most itt egyben a mottómul is szolgál:

"Ne aggódj! Minden ami természetes megtisztul, és az élet virágai mindenütt egyre szabadabban és szabadabban bontakoznak ki a durva anyagból."(1)

Ez vonatkozik most, az írásom témájául választott mágusokra is.
Mert, ha a mágus kifejezést keressük egy lexikonban, ott legtöbbször azt találjuk, hogy az ókori Iránban és a zoroasztriánus vallásban a mágusok (óperzsa: Magush, görög: magos) papok voltak, akiket tudósoknak, csillagászoknak és álomfejtőknek is tartottak. Tágabb értelemben – olvashatjuk továbbá – mágusoknak nevezhetők azok a személyek, akik azt állítják, hogy természetfeletti erővel rendelkeznek, és ezt különböző kontextusokban, például boszorkányságban vagy okkultizmusban alkalmazzák. Sőt manapság a köztudat, egyszerűen olyan bűvészeknek tartja őket, akik illúziók és trükkök segítségével látszólag természetfeletti képességeket mutatnak be.Mindebből láthatjuk, mennyire szerteágazó ennek a szónak az értelmezése, és ez mennyire devalválódott a mai 21. századunkra.Ezért született meg most ez az írásom, hogy bemutassam az olvasónak, hogy ezek a mágusok

egykoron reálisan létező személyek voltak, akik valójában igen nagy tudással rendelkeztek, oly annyira, hogy az általuk képviselt tudásban és filozófiában még az Egyház is igen nagy veszélyt látott, és ezért fel is lépett ellenük.

Így ebben az írásomban most erről a Bibliában is megörökített egyik mágusról, Simon mágusról írok, aki pedig nem volt más, mint a bibliai kánáni Simon, vagyis PÁL, aki a mi magyar Szent Koronánkon is helyet kapott, ellentétben azok ismeretével, akik úgy gondolják, hogy ez a Pál, ezen a Koronán, esetleg a Saulusból Pál-lá (Paulusszá) lett, egykori zsidó rabbi lenne.

2. Ki volt Simon mágus?

Tehát, nézzük meg:  KI IS VOLT EZ A SIMON MÁGUS?

Nevével kapcsolatban az Új Testamentumból tudjuk, hogy két Simon volt Jézus közvetlen közelében.  Az egyik Simon, az Jóna fia volt, akit később Jézus PÉTERnek (Petrus, latinul a kőszikla) vagy KEFAS-nak nevezett…

A másik pedig Simon, a kánáni volt, akiből a későbbi PÁL lett.

Itt azonban ismét hangsúlyoznom kell, hogy ez nem az a – Saulusból Paulusszá váló – Pál volt, akit az emberek általában jobban ismernek, aki Tarzuszban született, és először a keresztények üldözője volt, mielőtt megtért (majd apostollá vált), amivel így a korai kereszténység központi alakja lett, és akit az őskereszténység egyik legfontosabb misszionáriusának és teológusának tartanak, hanem az a PÁL, aki a Magyar Szent Koronán is helyet kapott és aki, ellentétben Saulusz-Pállal, nem héber származású, hanem a mi népcsoportuk őseitől származott.

Természetesen kérdezhetnénk, hogy

"akkor miért a PAULUS név olvasható, a Szent Koronán látható zománckép fölött?"

Azonban, ha – erre válaszként – megnézzük az összes figurális alakot a a Szent Korona latin nyelvű felső részén, a keresztpánton, (a "Corona latinán"), akkor ott láthatjuk, hogy a képek felett, azok mindegyikén latin névvégződéseket találunk.

Ezért vált tehát ez a Simon-PÁL is ezen a Koronán Paulussá (vagyis a Pál névnek a latin megfelelőjévé), ahol egyébként is, sokkal inkább a szkítiában, vagy az ahhoz közeli területeken térítő apostolokat láthatjuk… (mint pl. Pétert, aki Palesztínában, Fülöpöt és Andrást, akik Szkítiában, Jánost, aki Kis-Ázsiában, Tamást, aki Indiában stb. térített)

Erre egyesektől megint jöhet a kétkedés:

"de hiszen Simon mágus nem is volt apostol?…"

Erre azonnal visszaválaszolhatunk, hogy:

"Miért Sulus-Paulus, vagyis akit ma PÁL APOSTOLNAK nevezünk, az valóban apostola volt Jézusnak?"

Mert, ugyanúgy nem volt az, mint ahogy Simon sem.

Hiszen a kereszténységben az apostol kifejezés Jézus tanítványaira utal, akiket ő választott ki és küldött ki az evangélium hirdetésére. És így sem Paulus, sem pedig Simon nem volt Jézus tanítványa...

Mert maga PAULUS is, valójában csak később vindikálta magának a jogot, az apostol névre, mivel nem egy meghatározott helyen nevezték ki apostollá, hanem Jézus Krisztusnak a damaszkuszi úton történt jelenése alapján gondolta úgy, hogy elhivatottá vált az apostoli feledatra...

Ehhez a magam részéről még hozzáfűzöm, hogy a Szent Korona, amely – és ezt ne felejtsük el (!) – egy szkíta fajtájú nép számára készült, a maga képi üzenetében, egy összefűggő és logikusan felépíetett keresztény szakrális "információs-sorral" szól hozzánk. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor valójában semmiképpen sem tűnik logikusnak, hogy azon, annak képei között Saulus-Pálnak valóban ott lenne a helye…
Ezzel szemben, ugyanakkor Simon mágusé azonban, igen…

És ő, ezért is van ott!!

Viszont az is igaz és kétségtelen tény, hogy a kereszténység az internacionális, vagyis minden nemzet emberéhez szóló... Azonban mégis, van benne – minden nemzet esetében –, egy bizonyos nemzeti karakter.
Nálunk, ennek a nemzeti karakternek, a legkiemelkedőbb szakrális képviselője, a magyar Szent Korona és annak képi üzenete.

Persze, akik okvetlenül, és az előbbiektől függetlenül, mégis Saulus-Paulus képét akarják "látni" a Szent Koronánk zománcképben, azok tegyék ezt. (Ők tudják miért.)

Bár az is kétségtelen, hogy Pál apostolnak kiemelkedő szerepe volt a római ritusú kereszténység kialakulásában, de ettől függetlenül, azért még, egy olyan keresztény Koronán, amely egy szkíta származású (legyen az pártus, pártus-örmény, avar, vagy magyar) nép számára készült, az én véleményem szerint, mégis meglepő lenne a jelenléte.

Tehát, ez a Simon, az a PÁL, akiről a keresztény LEGENDÁRIUM, a "Legenda Aurea" is beszámol, és amelyegyben, Péter és Paulus hivatalos, egyházi legendáját is magába foglalja. (Das große Buch der Heilige. E. és H. Melchers összeállítása 1980.München, 396. old.)

Ebben az említett részben, a valódi PÁL (vagyis Simon-Pál) személyével azonban, negatív formában foglalkozik a Legendárium írója, aminek oka az volt, hogy ekkortól, vagyis I. Leo pápa idejétől (440- 461.) kezdődően, az Egyház már nyílt harcot folytatott a mágusok ellen…
És az a (Simon-) Pál, akiről itt szólunk, és aki – és most ismétlem – a magyarok Szent Koronáján is helyet kapott, egy igazi mágus volt…

A Canterbury dékánja által szerkesztett, Keresztény életrajzi és irodalmi lexikon (a "Dictionary of Christian Biography" IV. 1887. 681-688. o.), amely a 6.század végéig foglalkozik a főbb szekták és eretnekségek ismertetésével, a "Simon mágus" szócikkében, George Salamon, Dublin-i teológus professzorra hivatkozva, szintén kétségét fejezi ki a Legendáriumban olvastakkal kapcsolatban, és ebben a szócikkben pedig, ugyanígy George Salamonra hivatkozva, Simon-mágust, szintén PAL"-nak nevezi.

Ez a "PAL" pedig egy sumer-arámi szó, amelyet a Deimel és Labat sumér szótárakban, az ékírás 9. jelében találjuk meg. Deimel szerint »uralkodó« (Herscher) az értelme, míg Labat professzor, emellé még a »királyi jelvény« és a »trón« jelentést is megemlítette.

Ez a Simon mágus pedig az, aki 65-ben, Rómában halt meg, és aki az egyház első eretnekének számít.

A róla tudott kevés információ az keresztény forrásokból származik, valamint többnyire gnosztikusok elleni polemiákból.

3. A szimoniták gnosztikus szektája


A szimoniánus (simonián) gnosztikus szekta – amit nem szabad összetéveszteni a 19. századi és Henry Saint-Simon által vezetett "saint-simonizmussal"(2) – őt tartotta alapítójának, valamint tanítójának, és követői "Isten nagy erejeként", vagy "theios aner"-ként tisztelték.
Ez utóbbi kifejezés pedig, különösen a hellenisztikus korban, egy olyan személyt jelölt, aki:
igen szoros kapcsolatban állt az istenekkel (vagy egyenesen az istenektől is eredt), képes volt csodákra és természetfeletti tettekre, valamint karizmatikus és prófétai személy volt.

Ilyenek voltak Simon mágus előtt például: Püthagorasz, a tyanai Apollónius és Empedoklész, (mely utóbbi filozófus például, isteni és misztikus képességeket tulajdonított magának.)

Sőt a kereszténység korai időszakában, még Jézust is, a pogány ellenségei, gyakran ebbe a kategóriába sorolták. Vagyis azok, akik nem fogadták el őt Isten fiaként, tehát inkább egy "theios aner"-ként tekintettek rá.

Szinkretikus (3) doktrínáira és világnézetére – amely különböző vallási és filozófiai irányzatok megismerése után jutott el végül a kereszténységig –, nagy hatással volt az iráni zarathustrianizmus, vagyis (mazdaizmus) dualizmusa is. Simon szerint a tűzben nyilvánul meg legmagasabb értelem a Noosz (Núsz), amely görögül ész, értelem, tágabb értelemben szellemi felfogás jelentésű.
Platón szerint is ez a legmagasabb rendű értelmi képesség, Arisztotelész szerint pedig a legnemesebb lélekrész...
Simon mágus éppen ezért tartotta magát, ezen keresztül, az isteni Noosz(Núsz) megtestesülésének.Érdekes módon, minden bizonnyal ezzel függött össze az a róla feljegyzet (és alapjában félreértett) történet is, hogy amikor Fülöp evangélista megkeresztelte, rögtön utána kiderült, hogy keresztelése csak vízzel történt. Mivel – mint láttuk – járatos volt a perzsa mazdaizmus tanaiban is, vagyis a zoroasztrizmus tűz-tiszteletében, nyilván ezért hiányolta a víz mellett, a tűz szerepét a megkeresztelésében…
Mivel ezt az apostoloktól nyilván nem kaphatta meg, ezért kérte őket, hogy akkor legalább kézrátétellel kaphassa meg tőlük a Szentlélek erejét. De, ekkor ezt is megtagadták tőle, ezért – végső kísérletként – pénzt ajánlott fel a közösségnek, ha ezt megkapja.
Pont ezután a kijelentése után került összeütközésbe Péter apostollal, és ezért – e féltreértett kérése miatt – közösítették is ki az apostolok közül, és keletkezett ezzel, a róla elnevezett kifejezés, a szimónia, amely azóta is valamely (legtöbbször egyházi) állás pénzért való megszerzésének a pejoratív jelzője lett.

4. Hippolytus

Simon tanításának az egyik legnagyobb ellenfele a római Hippolytus(4), vagy más néven, "Hippolyt a római" volt, aki 170 és 235 között élt Rómában, és ott tevékenykedett.

A Philosophumena című művében komplex leírást ad a szimonianizmusról, beleértve annak isteni emanációkból álló rendszerét és az Ószövetség értelmezését.

Mint érdekességet megjegyzem, bár ez nem tartozik szorosan a témához, hogy erről Hippolytusról lett elnevezve az az egykor észak-magyarországi (ma Szlovákia) Szent Hippolytus kolostor, az Esztergom melletti és Duna-közeli északi hegyekben, amely már a 9. században, tehát még a Szt.István-i térítés előtt (!) létezett. A 11. század elején pedig, biztonsággal állítható, hogy ezek közül egyes remeték, szintén itt éltek – a többiektől elkülönülve – a Zobor hegy és környékének barlangjaiban, mégpedig Szent Zorád (Szorád)(5) körül, akiket a magyar keresztényirodalom "Zobor-hegyi remetéknek" nevez. Ennek a kolostornak és remetéinek, nemcsak azért fontos a jelentősége, mert bizonyítja a korai magyarság – és egyáltalán a magyarok avarkori – kereszténységének a 9. századi jelenlétét, hanem azért is mert ezeknek az itt élő, és már régebb óta is itt működő szerzeteseknek, a későbbi utódait fogja majd a 13. században Özséb atya, az általa megalapított Pálos Rend keretén belül, egyesíteni.

Most visszatérve erre a Hippolytusra, aki a szimoniták szektájának tanítását vitatkozva támadta, mégpedig Simon-mágusnak a tűzzel kapcsolatos tanítása miatt.

Természetesen erre már Simon-mágus nem tudott válaszolni, mert akkor már közel 100 éve halott volt, így a vita tehát egyoldalú volt...

Mégpedig azért támadta, mert Simon mágus az 5 Mózes 4,24 alapján, Mózestől ezt idézte a tanításában:

"Mert az Úr, a te Istened, emésztő tűz és féltékeny Isten" (Káldi -féle fordítás), és ugyanakkor Herakleitos tanítására hivatkozva, Simon ebben a tűzben látta minden dolog eredetét, amely azonban a számára nem egy egyszerű "valami", hanem, Arisztotelész "aktus" és "potenciál" tanítására utalva, úgy hírdette, hogy ez a tűz egyszerre két természetet hordoz magában, egy NYILVÁNVALÓT, amely külsőleg nyilvánul meg, és egy REJTETTET, amely pedig tisztán szellemi természetű.

Ezt Hippolytus a következőképpen támadta:

"Simon értelmetlenül és rosszindulatúan értelmezi Mózes kijelentését: amikor Mózes azt mondja, hogy "Isten égő és emésztő tűz", mivel ezzel Mózes szavait hamisan átvéve azt állítja, hogy a tűz az egész világ elve, és ugyanakkor nem veszi észre, hogy nem Istenről mondja, hogy égő és emésztő tűz, vagyis ezzel Mózes szavát megmásítja... Simon továbbá azt is mondja, hogy a világ elve egy végtelen erő, a következő szavakkal:

"… a hang  [a rezgés, TTG]  és a név kinyilatkoztatása a nagy végtelen erő ismeretéből elrejtve, eltakarva, ott lesz megtalálható, ahol a világ gyökere található. Ez pedig az ember, aki vérből lett teremtve, és benne lakozik a VÉGTELEN ERŐ, amely a világ alapja."

[Ez a mondat számunkra azért is figyelemre méltó, mert szerepel benne a vér, amely így ez emlékeztet bennünket a sumér Enuma Elis, a teremtés-mitoszára, amikor is az első ember, az vér segítségével lett megalkotva. TTG]

"Ez a VÉGTELEN ERŐ pedig a tűz, amely szerinte nem valami egyszerű dolog;

Mert míg legtöbb mások, úgy gondolják, hogy a tűz egyszerű; ő azonban úgy véli (Arisztotelész nyomán), hogy a tűznek bizonyos értelemben kettős természete van, az egyik részét rejtettnek, a másikat megnyilvánulónak nevezi.

A megnyilvánuló az amit látunk, amikor a tűz lángol, pusztít és eléget.

A rejtett viszont az, ami magában a megnyilvánulóban rejtőzik."

[Simonnak ezt a rejtettről szóló doktrináját, ma a 21. században – a biokémia és a fiziológia jóvoltából – már ismerjük, és úgy fogalmazhatjuk meg, hogy ez az élet feltétlen része, amely a tápanyag felvétele után, annak elégetésével, azt energiává átalakítja, amely nélkül nem létezik élet. TTG]

A szimoniták ezzel kapcsolatos tételéhez tartozik az is, hogy mivel a tűz minden létrejövő dolog teremtő elve, ezért ebből az is következik, hogy benne uralkodik a vágy, a teremtési ösztön.

Ezáltal kapja meg az értelmét az a Mózes-i parancsolat is (2Moz 20:14), amely fölhevített vágy kordában tartását parancsolja (6), és amely a világban – az ember megteremtése előtt – eleinte csak elméletileg és csak lehetőségként (potenciálisan) létezett. Az ember által most azonban valósággá (aktualitássá) lesz, és ezzel egyenlővé válik a végtelen eredettel, vagyis az isteni forrással, amely így az emberi nem saját"teremtési" eszköze lett a Földön...

5. A magyar táltos-mágusok

Az eddig leírtak alapján tehát Simon mágus szerint, a tűz ún. "megnyilvánulója" éppen a "rejtettből" származik, ezért ez ugyanaz, amit Arisztotelész erőnek (potenciálitásnak) és hatásnak (aktualitásnak) nevez, Platón pedig a megismerhetőnek és az érezhetőnek.

Ezek után gondoljunk bele, hogy a magyar táltosaink, akiket tűz körül táncoló sámánokként mutattak be nekünk a későbbi hiradások, azok valójában ugyanúgy azt az immaginális tüzet tisztelték ezzel, amint az a simoniták is tették.

Vagyis ezek a magyar, táltos-mágusaink, a szimoniták gnosztikus keresztény szektájához tartoztak, akik nyíván, az Apostolok cselekedeteiben említett, Simon Mágusra hivatkoztak alapítójukként.

Ez a kezdődő kereszténységgel versengő simonizmus, pedig a 2. században virágzott, főként Szíriában, Kis-Ázsia egyes területein, de még Rómában is terjedt. Ezen nézetek maradványai Európában a 4. századig fennmaradtak, így teljesen érthető, hogy a magyar mágusi kaszt, ezt magával hozta a Kaukázustól délre elterülő területekről (amely irányzat ott tovább fennállt) és amelynek szertartásait, a mi magyar történelemkönyveink – szégyenszemre – még ma is, egy barbár, pogány, sámánkodó tettként mutatják be, nekünk...

6. A Szentek Arany Legendáriuma

Ugyanakkor az itt leírtak arra is magyarázatot adnak, miért van "elferdítve" Simon mágus története, az említett Szentek Arany Legendáriumában.

Mindezek ellenére, azonban sok mindent ki tudunk hámozni az ott olvasható történetből is. Értesülhetünk arról a SIMON MÁGUS és PÉTER közötti ellentétről is, amely – legalábbis a Legendárium szerint – már Jeruzsálemben elkezdődött, és aztán Rómában, a kettejük nyílt összecsapásával végződött.

A pontosabb érthetőség kedvéért azonban, már itt az elején le kell szögeznünk, hogy a legendárium szerzői – miért, miért nem – tudatosan összekeverték a szereplők neveit. Ugynis, itt valójában nem a kánáni SIMON mágusnak (vagyis a Szent Koronánk PÁL-jának) és Péter apostolnak összecsapását olvahatjuk, hanem Simon mágusnak és a Saulusból lett Pálnak a konfliktusát…

Így tehát itt:

kánáni SIMON (a Szt.Korona PÁL-ja) a Legendáriumban megmarad SIMON mágusnak

de:

SAUL-PÁL apostolból azonban ebben a Legendáriumban Szent PÉTER apostol lesz.

Vagyis ezekben a történetekben Saulus-Pál apostol és Szt Péter nevét – szántszándékkal – felcserélték.

De akkor, mi van az IGAZI PÉTER APOSTOLLAL, Jóna fiával, vagy másnéven Kefas-sal?

Mit tudunk erről?

Péterről elmondhatjuk, hogy ő valójában egyáltalán nem is volt Rómában, hanem akkor éppenhogy Saulus-Paulus volt ott, amikor ezeket a Simon mágusról szóló történeteket lejegyezték…

Ugyanakkor, mit tudunk meg erről a SIMON MÁGUSRÓL a Legendáriumból ?

Ez a Simon mágus, már ifjú korától mágusi képességekkel kellett hogy rendelkezzen, mert a Legendáriumban is lejegyzett, egyik történet elbeszéli, hogy Simon-mágust még fiatal korában, egyszer anyja kikűldte a mezőre gabonát sarlózni, de

" ő a sarlóját a földre helyezte és megparancsolta neki , hogy maga-magától kaszáljon, ami meg is történt, és tízszer annyi gabonát aratott le, mint ezt egy ember tehette volna…"

Máskor – írja a Legendárium – vas kígyókat tudott életre kelteni, vagy kőszobrokat nevetésre és kutyákat éneklésre késztetni.

Miután a Szent Koronánk PÁL-ja, tehát Simon mágus, elhagyta Szamáriát, azután innen Rómába indult és ott Néró császár (Kr.u. 54-68) udvarába került, aki – a Legenda szerint (!) – őszintén csodálta a mágusi tudását és hitt is benne.

Majd megtudjuk a Legendáriumból, hogy Simon mágus Rómában, magát "Isten fiának" mondta…

Itt – ezzel a rövid megjegyzéssel – vehetjük észre először, hogy a Legendárium írói célzatosan igyekeznek, Simon tekintélyét, az akkori olvasói előtt aláásni. Mert ahelyett, hogy említenék a tanítását (ami több száz évig fennált és követőkre is talált), egy egyszerű diffamáló megjegyzéssel, már a történet elején igyekeznek rossz hírét kelteni.

Ugyanis, mint később látni fogjuk , tanítása sokkal összetettebb annál, hogy ezt egy ilyen egyszerű kijelentéssel el lehetne intézni.
Sokkalta valószínűbb, hogy Néro udvarában ő, nem maga magát, hanem éppen Jézust jelentette ki az Isten-fiaként, és ő általa pedig önmagát, Isten küldöttének.

De idézzük itt most mégis a Legendárium írását, ahogy az fogalmaz, amikor Simon mágus egyszer így szólt a császárhoz:

"Hogy valóban elhiggyed, hogy én az Isten fia vagyok, csapasd le a fejemet a hóhéroddal és én a harmadik napon fel fogok támadni."

Miután ezt Néró, bár vonakodva, de megtette, Simon mágus válóban három nap elteltével épen és egészségesen jelent meg a császár előtt.

A keresztény Legendárium természetesen ezt "értelmezi", és úgy magyarázza az olvasóinak, hogy Simon mágus elbűvölte a nézőit, mert mialatt a hóhér és a többi résztvevő, úgy észlelte, hogy Simon került lefejezésre, a hóhér a valóságban csak egy kos fejét vágta le…

Eusebius és Linius, a Péter-Legendájukban szintén lejegyezték Simon-mágus egyik tettét. Éspedig azt, amikor is egy halott ifjút keltett életre Rómában.

Ezt ők a Legendájukban, szintén "értelmezni és magyarázni" kezdik.

De ebbe a magyarázatukba már belevonják Péter apostolt is, vagyis azt, aki pedig (mint szintén később látni fogjuk) a történelmi adatok alapján, nem is volt Rómában, hanem ezidőben éppen Saulus-Paulus volt ott.

Tehát ekkor ezt az említett csodatevést azzal magyarázzák, hogy a valódi csodatevő, az Péter apostol volt. Ugyanis az ifjú azért kelt életre, mert közben ő (vagyis Péter apostol) titokban imádkozott, hogy feltámadjon…

[De gondoljunk csak bele! Miért is tette volna ezt, az a bizonyos Péter?Talán azért, hogy ezzel ennek az – állítólagos – ellenfelének a hínevét növelje? 

Mindenesetre jegyezzük meg ebből az elbeszélésből, megint azt a tényt, hogy itt egy csoda történt. Mivel ezen az említett Péter-Legendárium sem tudott változtatni. Mert ebben tényként írták le, hogy az ifjú életre kelt.

[Azonban megmarad egy izgalmas kérdés a 21. századi olvasó számára, mégpedig, hogy miként lehetséges, hogy ugyanazon tett, Péter által elvégezve CSODA, ezzel szemben viszont Simon mágus által megtörténve MÁGIA (amelyet el kell ítélni!)…]

Az előbbi csodát (?) vagy mágiát (?) követi a Legenda Aurea egyik legérdekesebb elbeszélése, amikor Simon-mágus bejelenti Nérónál, hogy eljön egyszer a nap, amikor ő a levegőben szállni fog… Mire Néró és a nép, természetesen nagy kiváncsisággal várta ezt a napot.

Majd Simon-mágus valóban

"babérkoszorúval koronázva egy magas toronyba ment, és annak tetejéről kilépett a levegőbe, majd szállni kezdett"

A Legenda szerint, ekkor megint Péter apostol (aki tehát valójában Saul-Pál volt) fölkiabált a magasba, és Simon-mágust a Sátán angyalának nevezve, Jézus nevében megparancsolta neki, hogy essen le.

Miután ez meg is történt, és Simon-mágus holtan feküdt a kövezeten, Néro császár, a Simon-mágus halála fölötti haragjában, megparancsolta, hogy Petrust (vagyis Saul-Pált) végezzék ki, ami meg is történt Kr.u. 64-ben (egyes adatok szerint 67-ben).

7. Péter apostol

Az pedig, hogy ez nem Péter volt, jól bizonyítja a Kelemen első levele is amelyet Rómából írt a korinthusiakhoz. Ebből ugyanis jól láthatjuk, hogy a római keresztény közösség, melynek vezetője Kr.u. 100 körül Kelemen volt, nem tudott Péter mártíromságáról.

Mivel Kelemen az első levelében (az 1Clem-ben), amelyet tehát még valamivel a Kr.e.100 előtti időkben írt, meg sem említi Péter nevét, és így a haláláról sem írt. Mert, ha tudott volna erről, és ezt mégsem írta volna le, azt valóban különösnek kellene tartanunk, mivel Péter, a Jézus által kiválasztott, első apostolnak számított…

Ugyanakkor azonban, a Bibliából nagyon is jól kitűnik, hogy Péter engedelmeskedve az utasításoknak – melyekben még Jeruzsálemben, a keresztény gyülekezet vezetői egymással megegyeztek – ő, Péter apostol, az ókori világ keleti felébe ment teljesíteni a feladatát, ideértve Babilont is.

Erről a tényről az Apostolok Cselekedeteiből is értesülünk (Ap 8:14):

"Mikor pedig az apostolok, akik Jeruzsálemben voltak, meghallották, hogy Szamária befogadta Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost."

Majd ezek innen Antiókiába mentek, amelyről Pálnak a Galatáknak írt leveléből (Gal 2:1–9) is értesülünk.

Pálnak ez a Kr.u.55-ben megírt levele pedig akkor született meg, amikor már

»...összeütközésbe került Péterrel és Barnabással Antiókiában, Pál azonban a továbbiakban […] tölük függetlenül hirdeti az igét és végzi a misszióját" – olvashatjuk az "Ó- és Újszövetségi Szentírás" (Budapest, 2004.) 1302. oldalán.

A Szentírásunkban olvasható "Péter első levele" befejező, üdvözlő soraiból pedig egyértelmű, hogy ezt Péter, Babilonból írta:

"Üdvözöl titeket a veletek együtt kiválasztott egyház Babilonban" (1Pét 13)

Ugyanakkor "Péter második levelében"-ben továbbra is érezhető, az a bizonyos feszültség Péter és Pál között, amely nyilván a még az Antiokiában megtörtént nézettkülönbségük következménye.
Mert ebben ezt olvashatjuk:

" a mi szeretett testvérünk, Pál is megírta azt nektek,

a neki adott bölcsesség szerint.

Szól is ezekről minden levelében.

Bizonyos dolgokat nehéz ugyan megérteni belőlük – ezeket

a tudatlanok és állhatatlanok kiforgatják,

mint ahogy a többi Írásokat is,

a saját vesztükre."
(2Pet 3:15-16)

Mindezekből jól láthatjuk, hogy mialatt Paulus – mint már ezt leírtuk – a jeruzsálemi zsidó-közösséget megalapítja, a többi apostol (beleértve Pétert is), a pártiai, perzsiai és szkítiai területeken térített.

Majd, miután Kr.u.55-ben megtörtént a szakadás közte és Pál (Saulus-Pál) között, nem sokkal ezután Paulus (Saulus-Pál) Rómába ment téríteni, a római zsidó közösséghez, hogy azt megerősítse.

Mindezek mellett azt, hogy tehát Péter, nem is volt Rómában és így ott nem is halhatott meg, azt számunkra az a tény is meggondolás tárgyává teszi, hogy a dél-törökországi Antakya városának közelében található egy ősi sziklatemplom, a Szent Péter grotte, amelyet a hagyomány szerint Szent Lukács alapított, és ezt ott, még ma is Szent Péter sírjának tartják, és ezt hírdetik is!

Természetesen, a Vatikán ezt nem ismeri el, mert az általa kanonizált vélemény szerint, Péter apostól Rómában, a Szent Péter dóm kriptájában található.

Mégis, e kanonizált vélemény ellenére, és a fentebb leírtak alapján – talán nem is minden ok nélkül – sokakban mégis felmerül annak a lehetősége, hogy Péter valóban nem volt Rómában. Erre a véleményükre pedig, ezek a kételkedők, a fentebb leírtakon kívül, még leginkább éppen a Pálnak, a "Rómaiakhoz írt levelét" hozzák fel indokláskét.

Mint tudjuk (illetve olvashatjuk), az Egyház kanonizált felfogása szerint, ekkor már Péter, a kialakult római őskeresztény közösség elismert vezetője volt és így, értelemszerűen Rómában is tartózkodott…

Mégis, amikor Pál apostol Kr.u. 56 körül, Rómába érkezik és ott a Rómában élő keresztények 30 tagjának írt egy szózatot, ennek a levélnek a megszólításában nem említi meg Péter nevét (Róm 1:1, 7; 16:3–23), holott a többiekhez, névüket megemlítve szól. Annak ellenére, hogy – mint írtam –, az Egyház kanonizált adatai szerint, ekkor már Péternek, mint e közösség vezetőjének, már nyílván Rómában kellett tartózkodnia.

Mondhatnánk erre, hogy Péter, talán ÉPPEN EKKOR nem volt Rómában.

Csakhogy ezután, 60 és 65 között, Pál írt még hat tobábbi levelet is Rómából, (mint pl. a Korintusiakhoz írt két levél, a Galatásoknak, az Efezusiaknak stb. írottak), de igen különös módon, azokban sem tett említést Péterről.

Ez így, vagy egy durva udvariatlanság volt Pál részéről, hiszen egy vezetőt mindenképen illik megszólítani, vagy pedig egész egyszerűen Péter nem volt ott, így ezért nem is szólíthatta meg !

Ez utóbbit kell igazságnak elfogadnunk, hiszen Péter – mint ahogy ezt az előzőkben már említettük – ezidőtájban nem Rómában, hanem Antiochiaban és Kappadókiában tartózkodott.( ! )

És végül a sírja is – a Vatikánon kívüli, más közösségek meggyőződése szerint –, még ma is az ún. Szent Péter Grotéban, a dél-törökországi Antakya városának közelében, az egyik ősi sziklatemplomban található.

8. Pál apostol és a római zsidó keresztényközösség

Igy tehát nyugodtan leszögezhetjük, hogy ennek – a későbbiekben megerősödött – római zsidó keresztény közösségnek a vezetője, nem Péter apostol volt.

Ebből pedig az is következik, hogy azt nem is ő alapította, hanem ténylegesen a Saulból lett Pál apostol, az a képzett zsidó rabbi, aki előzőleg rövid ideig, a jeruzsálemi zsidó keresztény közösségnek is a vezetője volt, és aki ismerve Jézus kijelentését. hogy:

" Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." (Mt 16,18)
Rómába érve, ott Péter nevét használta fel, e római zsidó keresztény közösség megalapítására.

Ugyanakkor, ebből még az is következik, hogy a fenti történetünkben, tehát Simon mágus sem Péterrel, hanem ezzel Pállal "küzdött meg" Néró előtt.

A történet befejezéseként, végeredményben – és megfontolandó érdekességként – azonban azt feltétlenül le kell szögeznünk, hogy a Legendárium mindezen "névcseréje" ellenére, ebben a MÁGUSRÓL SZÓLÓ legendájában, mégsem azt írja, hogy ez a Simon-mágus, ne tudott volna a levegőben szállni…

Tehát ez a tette, bármilyen okból és bámilyen módszerrel is vitte azt végbe, itt mégis VALÓSNAK van elismerve…

9. A gnosztikus mágusok és Irenaeus

Eddig a legenda és ennek kimenetele. Amely akárhogy is történt, benne mégis tényként áll az, hogy LÉTEZTEK EZEK A MÁGUSOK, ugyanúgy, mint a magyarországi mágusok is, akiktől a hivatalos egyház nemcsak tartott, hanem akiktől hatalma elvesztését is féltette.

Mint láthattuk, tehát a történelmi Simon mágusról és tanításáról, valamint követőiről a szimonitákról (simonítákról )keveset tudunk. A forrásokból azonban egyértelműen megtudhattuk, hogy ez a bibliai kánáni Simon, egy valóban létező GNOSZTIKUS MÁGUS volt.

Egyes leírások szerint "megváltói késztetéssel", de erről, a legkorábbi egyházi forrásban, az "Apostolok cselekedeteiben" azonban nem tesznek említést, így nem említik azt a gnosztikus megváltói igényét sem, miszerint képességével és Jézus-i "hítével" képes lenne megszabadítani a RABSÁGBA ESETT VILÁGLELKET.

Viszont a Simon tanaiból felépült szimoniták tanításából ismerjük, hogy szerintük a világot két isten alkotta: a jó Isten és a gonosz Demiurgosz, akihez Simon mágus mint megváltó érkezett, hogy az emberiséget a gonosz hatalma alól felszabadítsa.
Tanításaikban a Jézus-i kereszténység és a gnoszticizmus elemei keveredtek, és így tudtak sokrétű vallási mozgalommá válni.

[És itt most gondoljunk, az előző írásomban említett gnosztikus felfogásra, hogy a Demiurgusz által megteremtett embereknek, ez a Demiurgosz, a testükbe bezárta (vagyis elzárta) a világot teremtő Isteni Szellemnek, az Atyának, a magából adott egyes szikráit, vagyis a lelkeket! TTG.]

Míg az Apostolok cselekedetei valóban nem tesznek említést a tanításáról, addig Irenaeus ezt megtette, mert szerinte Simon mágus tanítása, valójában a gnoszticizmus tényleges kezdetét jelentette.

Irenaeus of Lyon szerint – akit a keresztényég 2. századi legfontosabb teológusának tartanak – Simon azt állította magáról, hogy ő az Isten küldötte, és azért jött, hogy megszabadítsa az anyagból a (női) "első gondolatot", az Ennoia-t, amely a gnoszticizmusban kapcsolatban állt a bölcsességgel (a Sophiá-val).

Ez az "Ennoia" isteni emanációként (kiáradásként), vagy erőként is értelmezhető, amely a tanítás érdekében szállt alá ide, a materiális világba.

Mindez tehát Irenaeus szerint, jól illeszkedik Justinusnak Helena-ról szóló beszámolójához, amely szerint ez az "első gondolat" leszállt a Föld alacsonyabb régióiba, és olyan angyalokat is teremtett, amelyek irigységből fellázadtak Ennoia-Helena ellen, és megteremtették ezt a földi világot, mint börtönüket, amelyben ő, egy női testben raboskodott.

Így vándorol ez azóta is testről testre, mint börtönről börtönre.

Majd többek között a trójai Heléna névrokonában, a tiruszi Helénában – Simon társnőjében – is testet öltött. (Áttételesen utalva itt ezzel, a Jézus mellett szintén hűséges tanítványként élő, Mária-Magdalénára…).
Mígnem aztánTiruszban (főnícia városában) ez a Simon mágus – Isten küldötjeként – Helénából meg nem szabadította ezt a
"Ennoiá"-t.   Mert ugyanis különben, ez az angyalok által teremtett világ, a végső pusztulásnak lett volna kiszolgáltatva.

Irenaeus, az ebből levont következtetést, a vitairatában (Gegen die Häretiker I, 23, 1-5), ezt így sarkította ki:

"csak azok térhetnének vissza velük a magasabb régiókba, akik Simonban és Helenában hisznek."

Ez lenne tehát a Simon mágus által megalapított simonizmus (szimonianizmus) alapgondolata, amely a 2. század egyik legerősebb keresztény-gnoszticista irányzata lett, és ami így, a kezdődő kereszténység, versengő áramlataként jelent meg.

Ezért ez érthetővé is teszi, az Egyház részéről megnyilvánuló ellenszenvet, és ugyanígy ennek a kánáni Simonnak az Apostolok cselekedeteiben leírt kizárását, valamint a római tartózkodásáról szóló hírek elferdítését, a Keresztény Legendáriumban.

Tanítása főleg keresztényeknek, de ugyanakkor a nem keresztényeknek is szólt, amelyben többek között a vulgáris platonizmusnak a "fogságba esett világlélekről" vallott gondolatát is átvette, valamint a görög mitológia, bölcs istennőinek tiszteletét is, mint például a trójai Heléna, és a Zeusz fejéből kipattant Athena, vagy később Minerva tiszteletét is, ami főleg a rómaiaknál terjedt el, és amely Rómában odáig fokozódott, hogy ottani követői, benne Jupiter újraszületését tisztelték, Helenában pedig Minervát, az értelem és a tudomány forrását látták.

Az ezzel bölcs istenőkkel kapcsolatos – de sajnos csak a vitairatokban fennmaradt, és ott sokszor elferdítve lerögzített és ezért – mostanra kissé zavarosnak tűnőgondolatait, megint csak Irenaeusnak, az előbb említett művéből ismerjük, részletesebben és összefoglalóan.

Ez abban így hangzik:

"az anya principiuma, az "Ennoia", az, akinek a segítségével kezdetben a világot teremtő Atyaisten angyalokat és arkangyalokat akart teremteni.

Amikor ez az Ennoia ezt az isteni tervet megértette, leszállt az alsó régiókba, és ott – az Atya terve szerint – megteremtette az angyalokat és a hatalmasságokat, akik állítólag ezt a földi világot megalkották. De aztán, ezek a földi angyalok, vagyis Ennoia saját gyermekei, irigységből anyjuk visszaútját az Atyához megakadályozták, mert nem akarták, hogy őket bárki is, valaki által teremtett gyermeknek tekintse.

Így tehát Ennoiá-t pont azok tartották vissza, akiket éppen ő maga szűlt, és mindenféle gyalázatot kellett elszenvednie tőlük, úgyhogy ezért nem is tudott visszatérni az Atyjához, majd ezután EMBERI TESTBE zárták.

De még így, emberi testbe is bezárva, örökké, mintha egyik edényből a másikba, női testekbe kellett költöznie…

Így, Heléna testéből is tovább vándorolt, miközben mindenhol újabb és újabb gyalázatot kellett elszenvednie, és bölcsességéről senki sem tudhatott, mert ezt fiai, az angyalok megakadályozták…"

Ezzel a tanításával tehát, így Simon mágus bevezette az istennőként megszemélyesített keresztény, NŐI BÖLCSESSÉG fogalmát, amelynek egyik legismertebb szereplője, SOPHIA volt, aki a "hit-remény-szeretet" anyjaként, a Sedes Sapientia fogalmának (vagyis "a bölcsesség székhelyé"-nek) az alapgondolatát is adta.

Ez pedig később, a keresztény művészetben, az ülő Máriát jelölte, aki ölében tartja a kis Jézust, és amelynek egyik jól ismert példája, az isztambuli Aya (Hagia) Sophia székesegyház híres mozaikja, amelyen láthatjuk a Sedes Sapientiae-t, Krisztussal az ölében.

10. Simon mágus gnosztikus követői

AzonbanIrenaeus írt Simon követőiről is, vagyis az utána következő mágusokról illetve gnosztikus filozófusokról is.
Szerinte "Simon [első]utódja Menander volt, születését tekintve ugyancsakszamaritánus, akinek szintén sikerült elérnie a mágia csúcsát."

Simon proto-gnosztikus tanításához képest Menander már nem a Legfelsőbb Jóval, az Atyával hozta magát kapcsolatba, hanem egyenesen a mennyek küldötjeként állította magát, aki azért született meg, hogy mágiát tanítson, amellyel az emberek majd le tudják gyözni a gonoszt, Demiurgoszt és annak angyalait, és így elérik a Jézus által megígért halhatatlanságot.
Ezt Irenaeus, szintén az eretnekség elleni kritikája előszavában, így foglalta össze:

Menander "Megerősíti, hogy az első hatalom mindenki számára ismeretlen;
ő [tehát] a Szabadító, akit a láthatatlanok küldtek az emberek szabadítására.
A világot angyalok teremtették, akikről Simonhoz hasonlóan azt mondja,
hogy a gondolat bocsátotta ki.
Az általa tanított mágiának köszönhetően a tudás azért adatik, hogy képesek legyenek legyőzni azokat az angyalokat, akik ezt a földi világot teremtették."
(Irenaeus, Az eretnekségek ellen, I 23, 5)

Majd ezután, tőlük (vagyis Simontól és Menandertől) kiindulva – a 2. században Antiókiában élő és prédikáló –, Saturninus volt az, aki "tökéletesen" összefoglalta a tanításukat és azt "továbbfejlesztve" hirdette is.
Ezért ő, már nem a pre-gnosztikusokhoz, hanem a valódi gnosztikusokhoz tartozik. Magát ugyan Simon mágus, majd Menander tanítványaként jelölte meg, de tanítását markáns zsidóellenes filózófia jellemezte.

Saturninus odáig ment, hogy az Ószövetség Istenét a világ egyik teremtő arkhonjával (7) azonosította, és azt állította, hogy a valós Isten, vagyis az Atya küldte Krisztust a földre, hogy gyöngítse ennek az arkhónnak [Demiurgosnak] a hatalmát, és megértesse az emberrel, hogy az üdvösség abban áll, hogy ezáltal megszabaduljon a lélek a testtől, amely bebörtönözte, és megakadályozta, hogy visszatérjen az Atyához. Emiatt Saturninus elutasított mindent, ami anyagi volt, aszkézisnek szentelt életet élt és a lelki valamint a testi tisztaságot gyakorolta.

(Ez utóbbi nagy hatát gyakorolt a később kilakult bogulizmusra itt Európában, amely a Kr.u.9. és 10. században Magyarországon, főleg annak déli részében, szintén igen elterjedt volt. Sőt egyes vélemények szerint, maga Imre herceg is ennek a vallási irányzatnak volt a követője…)

11. Összegzés

Mint láthatjuk, tehát Simon mágus, nem egy csetlő-botló, képzetlen, nagyzási mániában szenvedő, hétköznapi ember volt, aki az Apostolok Cselekedetei szerint a szamaritánusok közül tért meg, és akit Fülöp evangélista keresztelt meg (ApCsel 8:9-25), hanem egy képzett, igen nagy tudású gnosztikus filozófus volt, aki alaptudásával az Arisztotelesz-i és Pythagorasz-i irányzatokat (pl. lélekvándorlás) egyesítette és vonta be a Jézusi kereszténység tanításába.

Ezzel pedig – mint írtam – talán elsőként teremtette meg, a kereszténység gnosztikus irányzatát.

Azonban, ez az irányzat, a szimonionizmus, vagy (simonizmus), összeütközésbe került az ugyancsak képzett, és a zsidó rabbiból kereszténnyé vált Saulus-Pál teológiai, zsidó-keresztény elméletével, amely az Ószövetség tételein alapult, és amely így, végül a 4. századra megerősödve, maga alá tudta gyűrni ezt a simonita irányzatot.

Ennek a képi szimbolikáját pedig, éppen az itt tárgyalt Legenda Aureában találhatjuk meg, mégpedig abban a jelenetben, amikor Simon mágus, a magasból a földre zuhan és ezzel (kvázi, a kereszténység számára), meghal.

És azért, hogy az olvasó számára ez még meggyőzőbb legyen, át is értelmezték – a fent bemutatott módon – a Keresztény Legendáriumnak ezt, az itt leírt történetét.

Azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy, ugyanígy éppen ez volt az oka annak is, hogy ezért üldözték a fent megemlített követőit is, és pontosan ezért üldözték a magyarországi mágus-táltosainkat is.

3-4- kép: A magyar mágus-táltos, Feszty Árpádnak "A magyarok bejövetele" festményén (részlet),Gondoljunk itt a babérkoszorúra, amit Simon mágusnál is olvashattunk.

mellette a "Végtelen Erőnek", vagyis a tűznek a képe, amely ugyanúgy megtalálható Simon mágus tanításában és Arisztoteslész filozófiájában, mint a zarathusztrizmus szentélyeiben, és a magyar mágusok szertartásaiban.

Azokat – akik pedig, a 896-ban ide visszatérő magyar őseink PAPJAI voltak –, és pontosan ezért kellett, ezek 13. századi utódainak is, a domonkos rend MÁGUSPEREINEK jegyzőkönyve szerint, máglyán meghalniuk.

Pedik ők nem tettek mást, csak az egykor több szálon kialakult, majd így is továbbfejlődő, keresztény vallásnak egy másik irányzatát, vagyis annak a szimonita gnosztikus írányzatát, majd annak továbbfejlesztett irányzatát vallották.
Tehát olyan más szálon létrejött kereszténység hívei voltak, mint amilyen arianizmus és manicheizmus is volt.

Ez a simonizmus azonban – ami akkor még a Közel-Keleten virágzott – akkorra, már itt Európában már több mint 400 éve, az itt "győztessé" vált nyugati, Pál-i kereszténység szemében, ELLENSÉGNEK számított.

Ez tehát egy harc volt a kereszténységen belül, ami akkorra már itt Európában eldőlt.

Így és csakis ezért váltak – a nyugati és a későbbi magyar kolostori feljegyzésekben –, ezek a mágus-papjaink, POGÁNYOKKÁ, vagyis tűz körül táncoló, primitív, sámán rituálé tagjaivá...

Amit ma is így tanítanak az európai, de sajnos még a mi, magyar iskoláinkban is.

(TTG)

Lábjegyzet:

(1) Entsetze dich nicht! Es läutert sich alles Natürliche, und überall windet die Blüte des Lebens freier und freier vom gröbern Stoff sich los. (Hölderlin)(2) A Saint-Simonizmus Henri de Saint-Simon eszméin alapuló gondolkodási iskola. Az 1825-ben bekövetkezett halála után tanításait követői továbbfejlesztették és rendszerezték, ami a 19. század közepér érte el végső formáját, és ami tulajdonképpen a szocializmus korai formája volt.
Henry de Saint-Simon elmélete, a "mindenki képességei szerint" volt, és ez is volt az általa kívánatosnak tartott, új társadalmi rend alapelve. Tanításában, a hierarchikusan szervezett társadalom csúcsán a papság áll, amely az "ipari vallást" hirdeti, és a rend fenntartásáért felelős. Ezért nem meglepő, hogy magukat a "szent-szimonisták egyházának" hirdették, és az elmélet kigondolóit pedig "apostoloknak" nevezték. Kortárs megfigyelők, mint például Louis Reybaud, a szocialistákról szóló első tanulmány szerzője, ezért szintén egy határozottan vallásos hagyományba sorolta őket.(3) A szinkretizmus a különböző, sokszor egymásnak ellentmondó vallási, filozófiai irányzatok elegyítése, összehangolása, összeolvasztása. Ez a folyamat gyakran egy új, önálló rendszer kialakulásához vezet.

(4) Római Hippolytus, egy tanult teológus és író volt, akit I. Kallistus ellenpápájává választottak.(5) Az István királlyal, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt 1083-ban avatták szentté.

(6) "Ne paráználkodjál." (Mózes második könyve 20. rész 14. verse)

(7)Az archon (görögül "uralkodó"), az ókori gnoszticizmusban az alacsony rendű, gonosz szellemek megnevezése, akik ugyan közvetve Istentől származnak, de nem ismerik őt el, és nem az ő akaratából cselekszenek. Ezek az arkhonok, mint a teogóniában és kozmogóniában Demiurgoszhoz hasonlóan), hamis és arrogáns istenek, akik az anyagi világ bíráinak és irányítóinak szerepét töltik be.
A gnosztikus teológia szerint a valódi Isten (az Atya) teljesen kívül áll a világtól... Nem ő teremtette a Földet, és nem is ő uralkodik rajta, mert természete teljes ellentétben áll ezzel. Isten az ő távoli fénybirodalmában lakozik, míg a kozmosz az a sötétség birodalma.

Képek:

1.) Filippino Lippi (1457-1504): Péter apostol vitája Simon mágussal Néró császár előtt (részlet) Santa Maria del Carmina, Firenze

2.) A Hagia (Aya) Sophia vagyis a Szent Bölcsesség templomának mozaikképe, Isztambulban.
Szűz Mária, mint Sedes Sapientiae. (Madonna Jézussal, Kr.u. 867)

3-4.) A magyar mágus-táltos, Feszty Árpádnak "A magyarok bejövetele" festményén (részlet), mellette a "Végtelen Erőnek", vagyis a tűznek a képe, amely ugyanúgy megtalálható Simon mágus tanításában és Arisztoteslész filozófiájában, mint a zarathusztrizmus szentélyeiben, és a magyar mágusok szertartásaiban.