T.Túri Gábor: Amit az Aranybulláról még tudni kell

Olvasva Beliczai Mária, Aranybulláról szóló cikkét, amelyben
javasolta ennek
a
tananyaggá tételét, ösztönzött most
engem
is
arra,
hogy hozzászóljak ehhez a témához.
Ezzel
kapcsolatban,
azonban
már
itt
az elején kijelentem, hogy teljes
mértékben egyetértek ennek,
tanagyagként történő
oktatásának javaslatával.
Ugyanis
egykor,
a
szocializmus ötvenes-hatvanas éveiben,
mi még
csak
röviden
annyit tanultunk erről, és annak megalkotójáról II. András
királyról, hogy "elkótyavetélte" az ország pénzét,
szétosztotta boldognak-boldogtalannak,
és miután az alatvalói
"föllázadtak
ellene" kénytelen volt (!) ezt az Aranybullát kiadni…
Sőt,
ehhez nem szégyelltek még
azt
is hozzáfűzni,
hogy ez nem volt más, mint utánzása az a britt Magna Cartának,
amit szintén az elégedetlen főurak csikartak ki az angol
királytól.
Hogy ez mennyire nem igaz, és hogy a helyzet
még csak össze sem hasonlítható, ehhez nézzük meg röviden, ennek a britt Magna Carta megjelenésénk előzményét:
Földnélküli
János, angol király (1166−1216.) – aki
ezt a Cartát kiadta –,
II. Henrik fia, és "Oroszlánszívű" Richárd öccse volt.
Politikai bizonytalanságai és túlkapásai, valamint egyre-másra
bekövetkező "nőügyei" miatt (válogatás nélkül csábította
el a főúri családok feleségeit és lányait) az angol főurak
szervezkedni kezdtek ellene.
Közben II. Fülöp francia király
hívásának (aki ekkor János
hűbérura
volt!) nem tett eleget, ezért válaszként a francia király –
élve hűbérúri jogával – elfoglalta Angliának az európai
kontinensen fekvő területeit. (Innen származik János király
"Földnélküli" gúnyneve.) Végül a pápa sem tűrte sokáig
Jánosnak ezt a viselkedését, ezért kiátkozta a királyt.
Erre
János a követein keresztül értesítette a marokkói
emírt,
hogy át kíván térni az iszlám
hitre,
és ígéretet tett arra, hogy rövidesen Angliát is muzulmánná
fogja változtatni. Az emír nem vette komolyan ezt az üzenetet, és
elutasította János követeit.
Így emiatt János kelletlenül
ugyan, de kiegyezett a pápával, azonban a főurakat ekkor már nem
tudta magának megnyerni, és azok nyílt lázadásba törtek ki
ellene. Hogy ezt lecsillapítsa, 1215. június 15-én kihirdette
a Magna Chartát,
amelyben a főurak jogait elismerte, és azt írásba foglalta.
Hát
bizony,
nem átallották a mi magyar
II. András királyunkat egy ehhez hasonló királynak beállítani!
De
nem csodálkozhatunk, mert
ez volt az egykori szocialista magyarország, Ortutay Gyula által
fémjelzett, kultúrpolitikájának időszaka, vagyis
annak, a mindent
ami magyar, dehonesztáló irányzata.
Azonban
sajnos az
az igazság, hogy túl sok változást sajnos azóta sem észlelek
ebben a témában.
Pedig ennek az Aranybullának a
jelentősége
olyan nagy, hogy ez az egész európai kontinensre is kihatott.
Ezért, nem is volt véletlen, hogy a Templomos Lovagoknál is
volt belőle egy példány.
De, miért volt náluk ezen fontos okmányunk változata?
Ennek
szerintem két oka volt:
1.)
Egyrészt a király utasítására, és
így ők, mint
az
akkori legnagyobb európai
rend, kapták
ezt
a
példányt.
2.)
A
másik pedig az volt, hogy ebben a II. András királyunk által
összeállított bullában olyan tartalmi elemek voltak találhatók,
amelyek magukat a templomosokat is érdekelték, hiszen a kezdetekben
sokáig ők is a jeruzsálemi királyság területén éltek, ahol
maguk is kutatták a nagy ókori keleti kultúrák nyomait.
Ezek
között voltak a
régi jogi- és törvénykezési
rendelkezések is.
Hogy
nem volt alaptalan a kutatásuk, azt bizonyítja a 20. századi
mezopotámiai ásatások során megtalált Codex Ur-Nammu is, amely
Kr. e. 2100-ból származott. Ezt – amely valójában az emberiség
első írott törvénytáblája – a turáni-sumér
UR-NAMMU
készítette. Mégis a sémi származású Hamurabbi törvénytábájáról
tanítják azt, hogy első a világon, annak ellenére, hogy ez a
Codex
Ur-Nammu
után 300 évvel készült!
Mindezek alapján tehát
nem szabad meglepődnünk azon, hogy 1222-ben
– alig hét évvel a brit-szigeti "Magna Charta" után –
Európa szárazföldi részén, az első
alkotmány szintén
egy "turáni-társadalomban",
éspedig Magyarországon, II. András udvarában született
meg;
"Aranybulla" néven…
Amely
alatt –
a Wikipedia szerint is – azt "az
aranypecsétes szabadságlevelet értjük, amellyel II.
András
magyar király 1222-ben
helyreállította és újabb intézkedésekkel bővíttette Szent
István
király alkotmányát".
Vagyis e megfogalmazás szerint is:
már Szent
István ún. "Intelmei" is, EGY ŐSI
ALKOTMÁNY részeit
alkották!

Így,
ez
az Aranybulla valójában
csak megerősítése
és kibővítése volt a már jóval korábbi,
az
1040-es
években
megírt alkotmányos rendeleteknek,
Szent István korából.
Így
beláthatjuk, hogy a britt
Magna
Charta elsődlegessége Európában, valóban megkérdőjelezhető!!
Ezek
tudatában azt hiszem érthető, miért őrizték ennek másolatát
maguknál a Templomosok, akik amúgy is fogékonyak voltak a
Szentföldön megismert ókori, keleti kultúra egyes jogi elemeire,
és
aminek szellemét megtalálták ebben az Aranybullában is…
Mert,
ne felejtsük el, hogy a Szentföldön, az V. hadjárat idején II.
András
magyar
király
is harcolt. És éppen emiatt (és részben nagyanyja, Konstancia
hercegnő jogán) használta II. András a későbbiekben – és ő
utána minden
magyar
király is (és
így a Habsburgok is!!)
–
a "Jeruzsálem királya" címet…
A
jeruzsálemi királyság első évtizedeiben – gyakorlatilag II.
Balduin uralkodása alatt – ugyanis három lovagi rend alakult az
újonnan visszafoglalt Szentföldön. Ezek közül az egyik a
templomos lovagok rendje volt.
Az ezt követő időben pedig
éppen e három rend lovagjai biztosították a jeruzsálemi királyok
hatalmát.
Tudniillik ezek egy ún. "lovagi tanácsot"
alkottak, és ez a tanács bocsájtotta ki a jeruzsálemi
királyság területén a törvényeket is.
Ilyen volt
például a Jeruzsálemi királyság nagy törvénykönyve, a
"Les assis de Jerusalem" (vagyis a Jeruzsálemi
Assisszák), amely a hűbéri rendszer jogi szabályait tartalmazta.
Ehhez hasonló gyűjtemény az akkori Európában még nem
létezett!
Tehát
ez jól mutatja, és ugyanakkor érthetővé is teszi, hogy
az
angol Magna Charta,
a magyar Aranybulla és
a
templomos lovagok, ill. a lovagi tanács "jeruzsálemi
törvénykönyve"
egyazon
gyökérből eredtek.
És ez volt – az előzőleg már
említetteken kívül – az a fő
ok, amiért a templomosok a magyar Aranybulla másodpéldányát – más
szellemi és anyagi kincseik mellett – szintén maguknál
tartották, és
ugyanakkor valójában ez a
fenti tény (és előzmény) volt
az
oka,
magának az Aranybulla korszakalkotó
tartalmának
is!
Nem
pedig az, amit pedig nekünk
szégyenszemre
tanítottak,
hogy ezt, a mindent "szétkótyavetyélő" II. Andrástól, az
elégedetlenkedő alattvalói kikényszerítették...
Mindezek
miatt, én is azon a véleményem vagyok, hogy ezt az Aranybullát,
végre
külön és teljes órában kellene tanítani még az általános iskolákban is,
nemhogy a magyarországi gimnáziumokban!!!
Vajh,
mi lehet
az oka
annak, hogy ez nem így van??
(TTG)