T. Túri Gábor: Contemplatio Jesu

– Más kérésetek nincsen? – kérdezte, érezhető iróniával a hangjában Jessat herceg úgy, mintha az előbbi kérések a világ legegyszerűbb dolgai lettek volna.

Hanas főpapnak azonban ez a hangsúly nyilván nem tűnt fel, mert erre így válaszolt:

– Esetleg – és itt szünetet tartott – még talán az lenne, hogy ehhez az új helyzethez természetesen a pártus főkirály Arthabanus biztosítékát kérjük… De ez, gondolom már valóban nem nagy kérés, hiszen Te úgyis jól ismered őt! – majd nyájas kedvességgel Jézusra nézett.

– Függetlenek akarunk lenni! – szólt ekkor közbe fojtott gyűlölettel a hangjában az egyik nemes és öklével haragosan az asztalra csapott.

Majd ezután hirtelen csend ült a teremre.
Senki sem szólt.
A Templom papjai lesütött szemmel nézték az asztalra helyezett ún. "Ároni ujjtartású" xviii kezeiket, a fiatal nemesek pedig izgatottan fészkelődtek a székeiken.
Mindenki Jézus válaszára várt.

– Teljességgel lehetetlen – szólalt meg ekkor, rövid gondolkodás után – egy olyan népet, mint a tietek, függetlenné tenni és az elnyomásból megváltani. Mert ha a hitük követői olyan vakul hisznek Istenük segítségében, mint ti, akkor a bajok megoldását is Istenükre bízzák. A nép alapállása és jellemzője lesz a várakozás és az elvárás. Éppen úgy, mint ahogy most ti is elvárjátok tőlem, hogy segítsek…, és ugyanakkor azt is, hogy a pártus nagykirály is segítsen. Aki pedig a kéréseteket nem teljesíti, az a szemetekben azonnal az ellenségetekké válik, éppen úgy – és erre, most Jézus felemelt fejjel egyikükről a másikukra nézett –, ahogy én is azzá fogok válni, ha mindezt nem teszem meg nektek.

Erre, egy ideig nem szólt senki... Majd először halkan, aztán egyre emeltebb hangon, megszólalt Hannas ben Seti: 

– Nem a mi ellenségünk leszel Herceg, hanem a magadé! Mert, ha nem fogadod el az ajánlatunkat, eltűnsz… Mindent, amit eddig tettél és tanítottál az enyészet és a felejtés martaléka lesz. Még csak az emléked sem marad meg!

– Talán, ha néhány ember fog emlékezni a tanításodra – kiáltott közbe fojtott hangon, Ismael ben Phabi.

Jézus erre egy ideig hallgatott, majd így szólt:

– Ha tanításom révén, csak hárman vagy négyen jutnak is be a mennyek országába, már akkor sem éltem hiába!
– Sokkal többen nem is lesznek – folytatta, érezhető gúnnyal a hangjában Ismael ben Phabi, majd hozzátette– Úgy fognak rólad beszélni, mint egy szegény, kopott ruhás prófétáról, mert az írásainkban, amely a világon el fog terjedni, megmaradsz egy szegény ács, nevelt fiának.

Jézus erre felkapta a fejét, majd aztán mély levegőt vett és megadóan folytatta:
– Ha ez az Atyám akarata, akkor ezt is vállalom.

– Vagy mamzernek xix fog téged az utókor nevezni – vágott közbe epésen Annás főpap.

Erre most már Maria Magdaléna is felkapta a fejét.
Szikrázó szemekkel fel is akart ugrani, de az apostolok visszarántották a székére, majd aztán onnan, magába roskadva, kezét az ölébe ejtve, szótlanul Jézusra nézett.
Mert pontosan tudta ő is, hogy mit jelent ez a kifejezés! Jól tudta, hogy ezt arra a gyermekre értik, aki a zsidó vallású anyjának egy törvényen kívüli szerelmi kapcsolatából született. És, hogy akikre ezt kimondják, azok – és azok leszármazottai, tíz nemzedéken keresztül –, mint megbélyegezettek, nem léphetik át a Jeruzsálemi Templom kapuját!

Azonban legnagyobb meglepetésükre a herceg nem háborodott fel. Sőt, e helyett finoman el is mosolyodott, aztán nyugodt hangon megszólalt:
– Meggondolatlan kijelentésedből Nagyfényességű Hannas ben Seti, csak a haragod és a tehetetlenséged látszik. De mondd, miért kevered bele Anyámat is ebbe a dologba, amely valójában csak kettőnk ügye lenne?

– Nem én keverem bele, hanem te tetted ezt, amikor megszülettél!

Ez egy érezhetően sértő válasz volt. Ebből Jézus már végkép megértette, hogy a főpap tényleg elvesztette a higgadtságát.

Egy kis ideig ezért várt, majd így szólt:
– Hiszen Te is tudod, hogy képtelenség, amit állítasz!

– Nem én állítom és nem is én mondom, hanem mindezt az utókor fogja rólad állítani – hangzott a válasz, és a főpap hangsúlyából ekkor már a nyílt fenyegetés is kiérződött.

– Ezzel most túllőttél a célon Hannas ben Seti – mosolyodott el ismét Jézus –, mert mindenki tudja ki az anyám, és hogy milyen származása van. Nem fogja ezt senki sem elhinni!

Mire Hannas ben Seti főpap, miközben az asztalon nyugvó "Ároni ujjtartású" kezeit szemlélte, anélkül hogy Jézusra tekintett volna, megszólalt. Hangja halk volt, és a fojtott gyűlölet csak úgy sütött belőle.

– Nem-e, Jausua? Olyan biztos vagy benne? Hiszen Te Jessat Ben Panther vagy, valójában! A Panther fia.

Jézus, erre őszinte meglepetéssel a tekintetében, a főpapra nézett.
– Hallom és meg is hallgattam, amiket eddig nekem mondtál – szólalt meg ezután –, de érteni, nem értettem meg! Azt pedig most különösen nem, hogy miért nevezel így? Hiszen te is, és a többiek is tudják, itt az asztalnál – és ekkor szétnézett az ott ülőkön –, hogy én pap vagyok a Melkizedek rendjéből xx. Ez pedig a Mennyei Atya akarata, és rajta keresztül pedig ez, csakis anyám, Mária magas származása révén lehetséges.

– Hogy mi mit tudunk és mit nem, az a mi dolgunk! – vágott közbe a főpap.

– És azt is tudja közületek mindenki – folytatta Jézus, miközben rezzenéstelen arccal, ismét az asztalnál ülőkre nézett –, hogy ez a Ben Panther, vagyis a Panther fia név, az NIMRÓDRA utal. Mert, a Panther vagy Pandir az "párducot" jelent, amelyet mindig is Nimród jelképének xxi tartott az itteni ősi nép. Éppen ezért – tette hozzá Jézus –, az sem lehet titok előttetek, hogy e Galilea xxii ősi népe, amelynek a Melkizedek rendbéli felkentje vagyok, engem Nimród fiának tart! És csakis ezért neveznek ők engem a Panther, vagyis a Párduc fiának!

– Mi ezt tudjuk – válaszolta a szemét összehúzva a főpap –, de csak talán! Ha nagyon akarjuk! – tette hozzá számítóan és gúnyosan elmosolyodva – De vajon, tudni fogja-e ezt, az utókor is?

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Nem azt fogja-e majd ez a név jelenteni, hogy Jessat egy Panther nevezetű római katona törvénytelen fattyúja? Vagyis, hogy ő ezért Ben Panthera xxiii?

– Lehet-e azt fattyúnak nevezni, aki ismeri az apát és az anyát?xxiv Mit akartok ezzel a hamis váddal elérni? Anyámat akarjátok hírbe hozni?!

– Az anyád, nem érdekel minket! Ő hírbe hozta maga-magát.

– Megtiltom ezt a hangot! – csattant fel erre most már Jézus is. – Így nem beszélhetsz az anyámról!

Mindezzel azonban Hannas ben Seti láthatóan nem törődött, még csak Jézusra sem nézett, miközben dühödt alattomossággal folytatta:
– Te nekünk nem parancsolhatsz JAUSUA! A mi kezünkben van a toll, és az a papír is, amelyre mindezt majd leírják xxv!

– Zsarolni akartok?

– Zsarolás... Mi az, hogy zsarolás? – mondta elgondolkozva a főpap – Inkább úgy mondanám, jobb belátásra kívánunk bírni.

Erre csend lett az asztal körül, mert ez már nem csak nyílt fenyegetés, hanem valóban egy gátlástalan zsarolás is volt. És ezt mindenki kiérezhette a főpap hangjából.

Senki sem szólalt meg.
A templomi papok az asztal körül a kezeiket szemlélték, a fiatal nemesek pedig izgatottan fészkelődtek a helyeiken, miközben ki a kippáját igazgatta, ki pedig ruházata ujjazatával volt elfoglalva.
Majd nem sokkal ezután – érezhetően engesztelő és békítő hangsúllyal – megszólalt Simon ben Kamitos:
– Pedig látod, mindez nem történne meg, ha népünk szabadítója lennél, megváltójuk a szenvedésükből!

– Így is az leszek! – válaszolta erre Jézus, majd érezhető határozottsággal hozzátette – csak nem egy népé, hanem minden emberé.

Fanyar mosollyal az ajkán erre ismét megszólalt Annás főpap, miközben a mélyen lehajtott fejtartásából ferdén, Jézusra vetette a szembogarát:
– Ezt te is tudod, hogy lehetetlen...

– Nem-e? – kérdezte Jézus csendesen –, Pedig meglásd mégis az leszek, a tanításom által! De ez nem az én dicsőségem, hanem az Atyámé, mert én csak az Atyám akaratából vagyok itt, és csak az Ő szavát tolmácsolom..., az Ő dicsőségére!

– Hirdetheted, de csak egy maroknyi embernek. Hahh… Nagy dicsőség! – mondta lekicsinylően Ismael ben Phabi.

– Bizony mondom nektek, milliók fogják a tanításom ismerni, és annak révén Atyámat, a Magasságos Istent imádni – mondta Jézus határozottan.

– Nélkülünk, ne feledd, ezt sem éred el! Mert ehhez a mi segítségünk kell, mint ahogy nekünk most, a te segítséged kellene – szólalt meg ekkor diplomatikusan az agg Joassar ben Boetos.

Jézus ezek után már úgy érezte, hogy értelmetlenség minderről itt tovább-beszélni. Ez már itt nem több, mint egyszerű szócséplés. Ezért felállt, mint aki befejezte a tárgyalást, és megszólalt:

– Mondtam már, ez lehetetlen! A néped nem tud, mert nem is akar, megváltozni – és menni készült.

Ekkor hirtelen felemelte a kezét Hannas ben Seti, majd ismét megszólalt:
– Várjál! Kérlek, ülj vissza, Herceg!

Erre Jézus megállt és miközben ellenkezve megrázta a fejét, így szólt:
– Nagyfényességű Kohén Gádol! Te mindent tudsz és nagy a tudásod. Ezért nyilván ismered Izajás próféta mondását is: "Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és az én útjaim...

– ... nem a ti útjaitok xxvi" – folytatta a főpap az idézetet.

Majd ekkor szótlanul, egy ideig egymás szemébe néztek.
– Látod – tette hozzá Hannas ben Setti, elvéve a tekintetét Jézusról – ismerem Izajást, és azt is tudom, mit akartál ezzel mondani!... De akkor is! Gondold meg még egyszer! Mert, ha most segítenél, a te vezetéseddel minden megváltozhatna. Megváltozna maga a nép is, mégpedig véglegesen! Mert a megváltozott helyzettel megváltoznának ők is. Mert tudd meg – szólt ekkor megemelt hangon, az asztalra tett kezét szemlélve – a helyzet teremti meg egy nép viselkedését, nem pedig egy nép viselkedése, a helyzetet!

– Ebben nem vagyok én olyan biztos!! – szólt közbe csendesen, de határozottan Jézus.

– Így, az egész nép magára találhatna! – folytatta a főpap, nem zavartatva magát Jézus válaszától. – Nem lenne ez elegendő eredmény a számodra?

Aztán rövid szünetet tartott, majd ismét Jézus szemébe nézve határozottan megkérdezte:
– Mondd, miért nem akarsz a népünk Messiása lenni, aki megszabadítja népünket a ránk telepedett rómaiaktól?

– Mert, mint mondtam, én MINDEN EMBERNEK, nem pedig CSAK egy népnek akarok a Messiása lenni. Aki nem a rómaiaktól, hanem attól a bűntől szabadítja meg őket, mely zsidóra és nem zsidóra egyformán és eredendően rátapad!

– Miért álmodozol? Miért kergetsz délibábokat JAUSUA, amelyek még ezer évek múltán sem érhetők el?

– Mert ez nem az én tervem, hanem az Atyámé…

– Nem inkább annak kéne téged örömmel eltöltenie – vette át a szót Simon ben Kamitos –, hogy egy nép, a mi népünk, MOST és ITT lenne boldog, valamint megelégedett? Hogy láthatnád a megszülető új királyságunkat és megújuló Templomunkat, amely a segítségeddel, végre Salamon király elvén újra felépülhetne?

Jézus erre nem válaszolt… Hanem amint az előbb, a Jeruzsálemi Templomot meghallotta, szemével mereven a messzeségbe révedt, majd aztán halkan és monoton hangon megszólalt:

– Ki tudja?... Ki tudja?... Mert "Jönnek majd napok, amikor mindezekből... nem marad kő kövön, amelyet le nem rombolnának. xxvii"

Erre hirtelen csend lett a teremben. Mindenki dermedt tekintettel nézett Jézusra.

– Miket beszélsz?! – kiáltott rá riadtan feddőleg Simon ben Kamitos. – Miért élsz most is, mint mindig, egy fantáziavilágban? – majd utána oktató hangsúllyal hozzátette. – Inkább az legyen a célod ifjú Herceg, hogy az új főpapunknak ne legyen többet beleszólása az állam politikájába! Mert így az új királyunk nemcsak az állam, hanem egyben a Templomunk elöljárója is lehetne, vagyis így, a király lenne egyben a papságunk feje is.

– Báruch házem xxviii! – szólaltak meg erre, szinte egyszerre, az asztalnál ülő egyházi emberek.

– Szép tervek… Nagy tervek… De az enyémek mások. Ennél nagyobbak! – mondta erre csendesen Jézus, és félig ismét felemelkedett a székéből.

Erre váratlanul felemelte a fejét Hannas ben Seti, mint aki ebben a pillanatban, ebből az utolsó mondatból ébredt rá, hogy szerinte, mire is akar Jézus kilyukadni.

– Most értettelek meg, Nagyfényességű Jessat Herceg!... Látom többre vágyol, ezért akarsz menni! Te a Kahal xxix, vagyis az egész izraeli nép királya akarsz lenni – mondta, miközben a félig leeresztett szemhéja alól Jézusra tekintett. – Hogy lásd, mennyire kedvelünk Téged, mi még ebben is segítünk neked… Megígérem, hogy az lehetsz, ha most Te is segítesz!

Majd erre az asztalnál ülő kochanitákra tekintett, akik ekkor, visszapillantva rá, szinte egyszerre megbiccentették a fejüket.
– Sőt – folytatta – én személyesen kezeskedem majd azért, hogy az emberek ezt időben megtudják, és ha netán valami közbejönne, még aztán is, így emlékezzenekxxxrád!…Ehhez azonban előbb, mi CSUPÁN az kérnénk tőled, hogy vedd fel a hitünket, mint ezt már annyian közületek megtették, és így prozelitává xxxiváljál.

Jézus ekkor mondani akart valamit, de a főpap a felemelt kezével jelezte, hogy még nincs kész a mondandójával:

–..., mert akkor így, a személyeddel egy még nagyobb ember kerülhetne közénk, mint maga Salamon volt! És ezzel, elérnéd a VALÓDI célod is, amit csak most értettem meg! – Jézus ekkor ismét közbe akart szólni, de főpap tovább folytatta – Így a királyunk lehetnél, és idővel akár olyan nagy is, mint Salamon és Dávid voltak együttvéve. Mert ők ketten ugyan hatalmas uralkodók voltak, de nem voltak próféták. Te pedig az vagy! IGAZI próféta xxxii– majd lopva az asztalnál ülő többi kohánimra nézve rövid szünetet tartott, aztán szemét lesütve hozzátette. – Sőt, Te még a prófétáknál is több vagy, mert, mint azt tőled halljuk, Te az Isten fia vagy!

Jézus erre az utolsó mondatra meglepve felkapta fejét, és őszinte döbbenettel nézett az asztalnál ülőkre… Erre most nem számított.
Ez meglepte!
De ezzel nem volt egyedül, mert ez ugyanígy meglepte az asztalnál ülő levita papokat is.
Jézus észrevette, hogy erre az utolsó mondatra szinte mindegyikük keze önkéntelenül megrándult és reflexszerűen a ruhájuk rojtjai után kaptak, hogy megtépjék azt. Hiszen hitük szerint, itt most istenkáromlást hallottak!
De nem tették ezt, mert Hannas ben Seti a félig csukott szemhéja alól, most már nem Jézusra, hanem villámgyorsan és parancsolóan, ismét őrájuk nézett.
Uralkodniuk kellett magukon!
Így mindegyikük látszólagos nyugalommal ülve is maradt, és mintha semmit sem hallottak volna, vártak. Vártak Jézus válaszára, miközben szemlesütve, az asztalra helyezett "Ároni ujjtartású" kezeikre összpontosítottak.És ebben a pillanatban Jézus előtt teljesen világossá vált, hogy ő mindenkor csak egy eszköz lenne a kezükben, akit ideig-óráig eltűrnének maguk között, céljaik eléréséig. Aztán pedig – ha már nem lesz szükségük rá –, kivetnék őt maguk közül, ruhájuk megtépdesése közepette.

Ezért ekkor felállt és csendesen megszólalt:
– Nem tud, sem egy király, sem egy főpap, de még egy prozelitává váló népvezér sem, a népének maradéktalan boldogságot adni és megváltani őket. Mert a megváltás lehetősége az egyes emberekben, magukban rejlik. Ezt pedig hit és erős akarat nélkül senki sem érheti el! Ehhez az Atya, a Mindenható Atya Úristen földi királysága és annak segítsége kell – majd a hangját megemelve, zengő orgánummal, így folytatta – az ehhez vezető utat, pedig csakis én tudom megmutatni, mert VALÓBAN én vagyok e Magasságos Istennek a földre született fia!.... Így, tehát a ti kívánságotoknak nem tudok eleget tenni!

De ezt az utolsó, befejező mondatát már alig lehetett érteni, mert közben hatalmas zúgolódás tört ki a teremben. A rabbik egytől egyik felugráltak a helyükről és miközben megbotránkozva, botladozva az ajtó felé hátráltak, most már hevesen tépdesték a ruhájuk rojtjait.

Jézus eközben nyugodt tekintettel végignézett rajtuk, majd a távozó Hannas ben Seti után tekintve, határozottan még így szólt:
– Ne felejtsd el, amit most mondok neked, Nagytudású Hannas ben Seti! "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt prozelitává tegyetek, és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál! xxxiii"

A főpap, miközben Jézus beszélt, megállt, majd lassan visszafordult felé. Aztán a beszéd végén, fejét előreszegezve és állát felemelve, lassan tagolva, ennyit mondott:
– Megjegyzem a tanácsodat JAUSUA. Ígérem, megjegyzem, Hercegem! És hogy lásd, mennyire kedvellek – és ekkor az arcán egy mesterkélt mosoly suhant át – nem felejtem el azt az ígéretemet sem, amit az előbb, a királyságoddal kapcsolatban ígértem… Egész biztosan nem! – majd hangja ekkor érdessé vált és hozzátette. – Ezt majd, te magad is látni fogod!

És miközben Jézus most már hátat fordított neki, ő is megfordult, majd a Templom többi papjával és a rabbikkal közösen, elhagyta a termet.
Jézus ekkor az ellenkező irányba lépkedve, elhaladt Mária Magdalén és az apostolok mellett. Mikor pedig rájuk pillantott csak ennyit mondott:

– Alea iacta est. xxxiv

***

Nekünk viszont – akik most ezt a Complentációt itt olvastuk – afelöl nem lehet kétségünk, hogy a "kocka valóban ekkor lett elvetve" és, hogy innen már valóban nem volt visszaút!

És az is biztos, hogy a rabbik és a főpapok utasítására, e beszélgetés után, kezdték meg annak a keresztnek az ácsoltatását is, amely tetejére pedig – ahogy azt a főpap Jézusnak gúnyosan "megígérte" –, az "Íme a zsidók királya xxxv" felirat került.

(TTG)




Lábjegyzet:

i  A "Contemplatio" jelentése: elmélkedés, szemlélődés, elmélyülés. A "Jesu" pedig a Jézus név latin genitívusa, és jelentése ennek alapján: Jézusé, Jézusról, Jézussal kapcsolatos.(Ugyanis a latin nyelvben a birtokos eset, a genitivus tágabb jelentésű, mint a magyarban. Vagyis, nemcsak azt jelentheti, hogy valami Jézus tulajdona, hanem azt is, hogy ő a szemlélődés tárgya. Így ez a latin kifejezés, a "Contemplatio Jesu" pontosan azt jelenti, amit ki is akartam a címmel fejezni: "elmélyülés Jézus alakjában, életében és történetében".

ii  Thomas Merton: New Seeds of Contemplation (Új magvak a kontemplációhoz / Találkozás Istennel): A 20. század egyik legolvasottabb keresztény lelkiségi műve a szemlélődő imádságról. Richard Rudd: A kontempláció művészete (The Art of Contemplation): A Génkulcsok rendszeréhez kapcsolódó gyakorlati és elméleti útmutató. Marie-Dominique Chenu: De contemplatione / Über die Kontemplation: A neves dominikánus teológus mélyreható történelmi-teológiai elemzése a szemlélődésről. Martin Laird: Napsütötte hiány / A csöndes föld felé (Into the Silent Land) című műve a keresztény kontemplatív ima és meditáció kortárs kézikönyve, amely a keleti és nyugati misztikus hagyományokra építve mutatja be a csend jelentőségét.